A régi legendás budapesti éttermek közül ma már alig találni olyat, amelyik felújítva, régi fényében várná a környék polgárait. Többségükről csak idős "bennszülöttek" tudják, milyen nagy élet volt hajdan az omladozó falak között. Szomorú példa erre a Rákospalota és Újpest határán fekvő, a vasútállomással szemben elhelyezkedő egykori Brunovszky Nagyvendéglő is. Épületegyüttese - hatalmas kerthelyiségeivel együtt - több mint 2500 vendéget is képes volt befogadni. A vendégsereg szórakoztatásáról az állomásig elhallatszó cigányzene gondoskodott. Ma pedig... A több mint százötven éves kastély-szerű főépület évek óta üresen áll. Csupán egyetlen magánlakást alakítottak ki a hatszáz négyzetméteres kúriában. Az itt élő Karsaiék a névadó vendéglős leszármazottai. Bérlők a család hajdani patinás vendéglőjének épületében. A bejárat előtti lépcsőn vörös szőnyeg vezetett a kávézó díszes ráccsal kerített teraszához. Ma néhány idejétmúlt reklámtábla díszeleg a lelakatolt ajtó előtt. A fénykorában székekkel és bokszokkal teli utcai kerthelyiséget fölverte a gaz, néhány jócskán visszavágott fa búsong a múlton. A belső udvar lebetonozott részén a hetvenes évekből itt maradt kandeláberek emlékeztetnek a kert egykori funkciójára. Az utcai kapun is hatalmas lakat csüng, fönt azonban még látható a hajdani cégtábla tartóvasa.
A hajdanán oly hívogató kapu talán nem marad majd örökké zárva |
Annak idején a vendéglő valamennyi épülete egy jószágtestnek számított. A Szilágyi utcai főbejárattól balra, a hajdani Palotai erdő villasoraként emlegetett Vécsey utca felé jelenleg egy utcára nyíló, bódészerű kocsma üzemel. A mellette álló sarki ház is a vendéglőhöz tartozott. Ennek egyik fele ma borraktár, a másik közért. A vendéglő több teremnek is helyet adó egykori alsó épülete csupán a negyvenes évek végén nyerte el mai, klinkertéglás arculatát. Az elődjét ért háborús sérülések miatt még a Brunovszky család építette újjá. A régi ház díszes címtábláját az újjáépítés során sajnos összetörték. Mindezt már a vendéglő történetének dokumentumait összegyűjtő Brunovszky Katalintól tudom. Az emlékek őrzője 1940-ben az egykori Brunovszky-házban született. Édesapja, Brunovszky József már tizenévesen maga mellé ültette kislányát, hogy a megsárgult iratokat rejtő pléhládát felnyitva meséljen neki a vendéglőről. A tárgyi emlékek közül csupán egyetlen - a szeszes italok alkoholtartalmának mérésére szolgáló - Malligand-készülék maradt fenn, ám Katalin a tömérdek családi fényképen kívül számtalan okmányt, szerződést, iparengedélyt, adóívet, számlát és étlapot őrzött meg a vendéglő fordulatokban gazdag történelméből. A szórakozóhely fénykora kétségkívül az egykori Károlyi-birtok kis kastélyának épületéhez kötődik, de a Brunovszky név már az értékes ingatlan 1912-ben történt megvétele előtt is jól csengett a mulatni vágyó palotaiak körében. A család lengyel származású, bár a vendéglő-alapító dédapa, Brunovszky József Csehországban született 1830-ban. A család Pesten letelepedő első tagja 1863-ban telket vásárolt a terézvárosi Aradi utcához közel. A szerződés az új tulajdonost feleségével együtt említi, pedig esketési jegyzőkönyvükből az derül ki, hogy a családfő - ismeretlen okból - csupán 1889-ben, három fiuk megszületése után vette feleségül a pesti születésű özvegyasszonyt, Walbacher Rozáliát. Esküvőjükön Balassa Ernő, befolyásos vasúti főmérnök volt az egyik tanú, akinek neve a vendéglővel kapcsolatos lényeges döntések kapcsán rendre felbukkan. Az öttagú család az 1860-as évek végén az Erzsébetvárosba költözött, s a Szövetség utcában, majd az István úton lakott. Végül azonban - Balassa tanácsát megfogadva - úgy döntöttek, hogy családi vállalkozásukkal a forgalmas váci vasútvonal mellett fekvő Palota-újfalun próbálnak szerencsét. A közvetlenül a sínek mellett felhúzott épületet "a Piros Almához" cégérezték. A Pázmány utca 111. alatti, kagylóformákkal díszített ház ma hatlakásos lakóépület. A csaknem négyméteres belmagasság, a kockaköves padlózat és az üvegbetétes ajtók a múltat idézik. A homlokzaton másfél méteres szobor állt: az 1864-ben született, szobrásznak készülő, de végül mégis apja hivatását választó fiú, ifj. Brunovszky József készítette. A Jézust és Széz Máriát ábrázoló alkotást a család évtizedekkel ezelőtt magához vette, és a kastélyban bérelt lakásban ma is féltve őrzik. A família azt remélte, hogy egyre nagyobb forgalmú vendéglőjük közelében alakítják majd ki a vasút palotai állomását. A vasúttársaság 1881-ben inkább a nyaralókkal teli Palotai erdő közelébe telepítette az új, emeletes épületet, ám ez nem befolyásolta a Pázmány utcai vendégfogadó látogatottságát. Ráadásul a sínek túloldalán 1905-re megépült a vonal járműveit karbantartó Istvántelki Főműhely, ami csak növelte a betérő vendégek számát. A sikeres vállalkozás szálai ekkor már ifjabb József kezében futottak össze, aki a Gundel elődjeként ismert Wampetics Ferenc városligeti vendéglőjében tanulta a szakmát. ď döntött úgy, hogy 44 év után elhagyja a régi házat, és a Károlyi család egykori nemesi birtokán fekvő kúriába költözteti a vendéglőt.
A lépcsőt itt vörös szőnyeg borította. A terasz vaskorlátjának mára nyoma veszett. |
A 1473 négyszögöles ingatlan 1889 óta Bossányi László tulajdonában volt. Gróf Károlyi István egykori titkára, Újpest országgyűlési képviselője annak köszönhette a nagy értéké kastély vételi jogát, hogy a szabadságharc leverése után hosszabb ideig a gróffal együtt volt bebörtönözve. A politikus 1899-es végrendeletében a kastélyt valamennyi hozzá tartozó melléképülettel együtt fiára, Bossányi Györgyre hagyta. Az 1912-es adásvételi szerződésen már ő szerepel eladóként. Vevőként pedig a vendéglős neje, Lorbersbeck Róza is megjelenik. Az irat hitelességét bizonyító tanúk sorából természetesen nem hiányzik a család bizalmas barátja, Balassa Ernő. Brunovszky János és neje között 17 év korkülönbség volt. A házigazda az 1800-as évek végén egyszer már megházasodott. Akkor született első fia, Gyula (elesik majd szegény az első világháborúban). János azután megismerkedett a hét lányt nevelő Lorbersbeck János komornyikkal, s elvette a legkisebbiket. Az 1881-ben született Róza főztje évtizedeken keresztül meghatározta a vendéglő kínálatát. Az asszony családjának anyai ága a Torontál vármegyében fekvő Biled községből származott. Apja famíliája bécsi volt, sokáig még Pestre költözésük után sem beszélték a magyart. Az első és hátsó kerthelyiségnek, az épület belső, fedett táncparkettjének és a vendégcsalogató konyhának köszönhetően már a nyitást követően kialakult a Brunovszky vendéglő előkelő törzsközönsége. Az állomás körüli, szórakozni vágyó szegényebb népréteg továbbra is a megszokott vendéglátóhelyre, a Hozler Gyula magyarosított nevén emlegetett Horváth-kertbe járt. A zenészekkel együtt több mint huszonöt alkalmazottat foglalkoztató üzlet hátsó kertje a ma is szemet gyönyörködtető Sparber-villáig húzódott. Az első kert szép lámpavasait muskátlival díszítették. A főépületben hatalmas tereket alakítottak ki, az utca felőli alsó épületben pedig söntés működött. A vendégeket két konyha szolgálta ki. A nyitást mindig az első vonat indulásához igazították. A muzsikusok két emelvényen játszottak. Hátul az épület tetején, elöl a pavilon alsó részében volt a helyük. Fölöttük hatalmas "ISTEN HOZOTT" felirat fogadta a betérőt. A népszerű vendéglőben egymást követték a mulatságok, hajnalig tartó lakodalmak. Vasárnaponként katonazene szólt. A legtöbb vendéget a megyeri lóversenyek alkalmával fogadták. Ilyenkor hordókat gurítva a székek közé, gyakran három-négyezer embert is kiszolgáltak. A kerthelyiségben lévő hatalmas akvárium mindig tele volt hallal: a legkapósabbak az étterem különleges halételei voltak. Ám a többnyire kézzel írt étlapok kínálatában dzsentri rostélyostól pácolt nyelvig szinte minden szerepelt. A család egri és balatoni borokat szolgált fel, de a Dreher sörgyárral is jó kapcsolatban álltak. Különlegesség volt a saját befőzésé gyümölcs, főleg körte. Brunovszkyéknak négy gyermekük született s mintha előírás lett volna a családban, ismét József vitte tovább az üzletet. A többiek közül Rozália borkereskedéssel kezdett foglalkozni, Hermina a már idősödő Balassa Ernő felesége lett, Ernő pedig Párizsban telepedett le. Neki köszönhető, hogy Katalin édesapja, az 1909-ben született József francia földön is tanulhatta a vendéglátás fortélyait. 1916-ban a családfő elhunyt. A saját maga által faragott szobor alatt ravatalozták fel. A vendéglőt felesége vitte tovább, aki utóbb hozzáment a tizenöt évvel fiatalabb Gaál Jenő ötgyermekes egri vendéglőshöz. A közönség Gaál-féle vendéglőként kezdte emlegetni az 1929-ben közigazgatásilag Újpesthez csatolt üzletet. A Párizsból hazatérő fiú itt, édesanyja szárnyai alatt szerezte meg a segédlevelét. Katalin szerint édesapja 1938-ban, mestervizsgája letétele után vette át az irányítást. Gyerekkorától részese volt mindennek, ami a vendéglőben történt, a kisujjában volt a szakma. Nem csoda, hogy az alkalmazottak fiatal kora ellenére csak "főnök úr"-nak szólították. Gaál Jenő megbetegedett, nem nagyon folyt bele az üzletbe, legnagyobb fia, a Ritz felszolgálójaként dolgozó István pedig néhány hajón töltött év után Miamiban telepedett le. Brunovszky József a ház átvételével egyidőben meg is nősült. A városháza végrehajtójának lányát, B. Varga Jolánt vette el. Egy év múlva meg is született első gyermekük, József. ď azonban nem lehetett negyedik a sorban, mert héthónapos korában a szőlő permetezésekor használt méregtől bélfertőzést kapott, és meghalt. A családnak még két gyermeke született: Katalin és négy évvel fiatalabb öccse, László.
A Brunovszky-vendéglő kerthelyiségeinek egyike az 1920-as években. |
A harmincas évek végén a fiatal házaspár éjt nappallá téve dolgozott. Az asszonykát anyósa tanította meg főzni, sütni, s mindarra, amire a vendéglőben szükség volt. Egy ideig jól is ment minden, bálok, rendezvények, esküvők követték egymást. A konyhára nem lehetett panasz. A vendéglő borraktárral, szeszpincével, sőt önálló szikvízüzemmel bővült. A korábbi szenes kályhák a központi fűtés tetszetős rézbojlereinek adták át a helyüket. A termek kályhái a telek egyik, időközben eladott házhelyén lakó Sommer Sándor kályhásmester keze munkáját dicsérik. Bár a háborús hangulat napról napra erősebbé vált, 1940-ben még a vendégeket hívogató szórólapok készültek, a konyhában pedig vígan sült a házigazda kedvenc süteménye, a diós ízesítésé rácsos tészta, a spicpungli. A háború megálljt parancsolt az étterem további fejlődésének. A közeli állomás épülete valódi csatatérré változott. A családfő több rászorulónak is menedéket biztosított a vendéglő pincéjében. Rendszeresen az épület előtt, a hajdani Horthy Miklós úton hajtották végig a zsidókat. Amikor egy alkalommal Brunovszky József pogácsát, zsömlét és italt vitt nekik, csaknem életével fizetett érte. A háború éveiben a vendéglő népkonyhaként működött. Budapest ostroma alatt orosz tisztek költöztek a termekbe. Ide telepítették a parancsnokságot. A rendszeresen zajló kihallgatásokhoz a nyelvet jól beszélő Sommer Sándor kályhást vagy feleségét hívták tolmácsnak. 1945-ben a háború még javában tartott, amikor az épületbe már kezdett visszatérni az élet. Az újjáépített alsó házba az Egyesült Izzótól rendelt új söntést a család. A visszatérő vendégeket a jól ismert remek konyha mellett ismét sakk, kártya, biliárd és tekepálya várta. Az újrainduló vendéglő mindennapjainak eseményei ma is Katalin gyermekkorának legszebb emlékei közé tartoznak. Az ostrom után egy nap felült a lovaskocsira, s amíg a hajtó bement az áruért, ő a tudatlanok szótlanságával nézte végig, hogyan kötik el a kocsi elől a család nagyértékű lovait. De szívesen gondol vissza a rengeteg halpucolásra, az ezernyi kerti szék ki-be hordására is, vagy az evőeszközöket fényesítő asszonyra a kert végéből. Az étterem főpincérérével, Varga Károllyal nagyon jó barátságban volt. A főúr - elődjéhez hasonlóan - tíz éven át a főépület alagsorában élt, szinte együtt lakva a családdal. A vendéglő neves társaságához számtalan ismert irodalmár, sportoló vagy közéleti személyiség tartozott. Rendszeresen megfordult itt a költő Berda József, a vízipólós Halassy Olivér, az operaénekes Bódy József és Újpest polgármester-helyettese, dr. Gálhidy Béla. Állandó vendég volt az egész újpesti futballcsapat is, az árvaszék ugyanis még 1944-ben kijárta, hogy szegény sorsú sportolók ingyen ebédet kaphassanak a Brunovszkyban. Bár 1947-ben maga Rákosi Mátyás is reprezentatív vacsorákat rendezett a vendéglőben, az üzletet egy éven belül államosították. A család a házban maradhatott, de a vendéglő csaknem teljes felszerelését teherautókra pakolták. Néhány berendezési tárgyhoz azonban nem nyúltak. Azt ugyanis már akkor tudták, hogy az étterem - ha más néven is, de - tovább fog működni! A kulcsok átadása után a házigazda hajában egy ősz csík keletkezett. Mondogatták is, hogy "szegény Jóska, emiatt őszült meg ilyen hirtelen!Ó A család havi száz forintos négyzetméter-áron bérelhette korábbi otthonát. Katalin apja nem akart a szakmában maradni. Semmije sem maradt. Volt, hogy vagonrakásból szerzett pénzt. Később Soltvadkerten kezdett szőlőművelésbe, de mindez kevés volt a megélhetéshez, így kitanulta a fényező szakmát, és a közeli Járműjavítóban helyezkedett el. Eközben a család háromszáz négyszögöles telket vásárolt az újpesti Szülőotthon mögött. Disznókat tartottak, és több ezer csirke tenyésztésébe fogtak. Később e területet, a tízemeletes házak építése miatt - százezer forinttal kárpótolva a telek tulajdonosait - kisajátították. Ezt azonban az 1978-ban elhunyt Brunovszky József már nem élte meg. Katalin édesanyja még a hatvanas évek végén súlyos agyvérzést kapott, így élete utolsó hat évét - állandó ápolást igényelve - egy fotelben ülve kellett leélnie. Édesanyja gondozása miatt 1972-ben Katalin a kastélyhoz közeli házat vett Újpesten. Szülei halála után az asszony váratlanul László öccsét is elvesztette. Az Európa étterem felszolgálójaként dolgozó férfit tüdőrák vitte el. Jelenleg az ő rokonsága él a kúria bérelt szárnyában. Az állam csak 1995-ben kárpótolta a családot, akik kevésnek találták az összeget. Fellebbezés után végül is a megítélt pénz dupláját fizették ki számukra. Az így kapott négyszázezer forint azonban csak a családi kripta helyreállítására volt elég. A vendéglőről az államosítás utáni első napokban lekerült a volt tulajdonos cégtáblája. Ezt követően hosszú éveken át Újpesti Népkertként emlegette a közönség. A hajdani lovarda helyén személyzeti lakásokat alakítottak ki. Ezek ma garázsként funkcionálnak. Az állami tulajdonú vendéglátóhely forgalma - múltjának és jó fekvésének köszönhetően - egy ideig nem nagyon csökkent, ám vendégköre jelentősen megváltozott. A szakirányú végzettségé Nyíri Csaba a nyolcvanas évek közepétől irányította a patinás vendéglő utódját. Előbb ide helyezett üzletvezetőként, majd önálló vállalkozóként. Leányfalu mai polgármestere 1986-ban egy szakmához nem értő ludovikás katonatisztet váltott a vezetői székben. Mindez sokat elárul a szakma akkori helyzetéről. Az iroda a kastélyban, konyha azonban csak az alsó épületben volt. A kilencvenes évek elejétől vége szakadt a kizárólagos állami létnek. Az Észak-pesti Vendéglátóipari Vállalatból jött létre az a Platán Rt., amely ma is az épületegyüttes tulajdonosa. 1992 májusában az étteremvezető - Brúnó Nagyvendéglő néven - már saját vállalkozásaként nyitotta meg az üzletet. A kastélyt és a hozzá tartozó kertet ekkor már nem kapta meg. Csupán az alsó épület bisztróját alakította át étteremmé. Mellette csak a hajdani fagylaltozóból létrehozott büfé és a hozzá tartozó apró kerthelyiség működött. A főépületet a részvénytársaság különböző vállalkozásoknak adta bérbe. Előbb használt hűtőket és tévéket, majd Hollandiából származó bútorokat értékesítettek a hatalmas termekben. Legutoljára vízi sporteszközökkel népesült be az egykor szebb napokat megélt kastély. A szörfök, kajakok reklámtáblája ma is látható. A kilencvenes évek elejétől drasztikusan hanyatlani kezdett a forgalom. Eltűntek a rendszeresen vonatozó ingázók. Gyárak és üzemek szűntek meg a környéken. 1998-ban mindössze hat főre fogyatkozott a személyzet. Hiába csatlakozott hozzájuk alkalmanként egy-egy elektromos orgonán játszó zenész, be kellett látni, hogy a vendéglő ideje lejárt. Az emberek szívesebben látogatják az egyre felkapottabb városi szórakozóhelyeket. Néhány filmforgatástól eltekintve a Brunovszky főépületében gyakorlatilag megállt az idő, csak a fák cserélik lombjaikat, semmi nem változik hosszú évek óta. Derce Tamás, Újpest polgármestere arról tájékoztatott, hogy az önkormányzat szeretné megszerezni az épületet. Már tárgyaltak is a Platán Rt.-vel, de megegyezés egyelőre nem született. A nagymúltú vendéglő újjáélesztéséről azonban szó sincs. Pedig Brunovszky Katalin hosszú időn át olyannyira bízott mindebben, hogy annak idején még egy üzletvezetői tanfolyamot is elvégzett. Ma azonban már annak is örül, hogy a BUDAPEST felkereste, és bemutatja a család - generációkon át végzett - emberfeletti munkáját. Így az általuk híressé lett vendéglő története nem marad nyom nélkül. Vele együtt nem vész el minden emlék, amit több mint negyven éve őrizget. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése