Összes oldalmegjelenítés

2011. június 19., vasárnap

Újpesti villák

 IV. Szilágyi út 18. Semsey-villa


A Semsey villa déli oldala, főbejárat /Fotó: Rákosi Judit/

Dr. Semsey Aladár, Újpest volt polgármesterének villája a volt Vasúti villasor melletti első ház, a rákospalotai erdőben állt. Mai napig látható több, majd százéves fa a telken, mely eredetileg ezer négyszögöl nagyságú volt. Az ingatlan  a magyaros-szecessziós stílus egyik legszebb villa-épületi közé tartozik, sárkány-farkas, Zsolnay-kerámiás tetejével együtt eredeti állapotban újította fel jelenlegi tulajdonosa.




Egyesy-villa
Egyesy-villa  /IV. Görgey út 77./ Egyesy Géza (1844-1924) az Országgyűlési Értesítő szerkesztője volt, aki 1880-ban megalapította a Magyar Távirati Irodát. 1886-ban építtetett családi házat Újpesten a Vasút utcában /ma Görgey útca/. A tervet nem kisebb építész, mint a Műegyetem tanára, Steindl Imre készítette. A kivitelezést Bachmann Károly végezte, a műlakatosmunkákat Jungfer Gyula készítette. A kis kiemelkedésen elhelyezkedő villa lényegében ma is eredeti formájában áll. Homlokzatait sajtolt téglával burkolták. Délnyugati sarkán álló toronyból egykor a budai hegyeket lehetett látni.
Forrás: 
http://www.adymk.hu


Tanos-villa /Fóti út 79.
A Fóti út 79. számú, a Baross utca sarkán álló egyemeletes villaépületet Tanos Pál építtette, aki 1889-1896 között Újpest község bírája volt. Az épület homlokzatai eredetileg téglaburkolatosak voltak, vakolt díszítményekkel. A homlokzattagolás 1980 körül pusztították el, amikor az épületet munkásszállóvá alakítottá
A Fóti úti homlokzaton levő két körablak kovácsoltvas rácsának, illetve a lépcsőház korlátjának stílusa alapján az épület az 1880-90-es évekre datálható. Az 1940-es években, amikor Rosalek Gyuláné Tanos Janka néni élt itt özvegyen „a hatalmas Mária-üveges előcsarnokban a fogasfalon lógtak a néhai Tanos Zsiga bácsi, Tanos Pál egykori községi bíró fiának vadászfegyverei.k.
Forrás: adymk.hu



       Budapest, IV. Vécsey utca, a volt Villasor másik oldala


"Az eredeti épület 1940 körül épült, Újpest egyik legszebb és legkeresettebb utcájában. A villát a háború után több felé szabdalták és egészen 1998-ig, amikor jelenlegi tulajdonosa megvette, több család otthona volt.
1998-ban teljes műszaki és esztétikai átépítésen esett át, amely ahomlokzatot csak részben, hosszas egyeztetést követően érintette, az épület műemlék jellege miatt. Aházat praktikus beosztással, élhető terekkel, hatalmas ablakokkal, kandallóval, alkotta meg a tervező. A ház hivatalos mérete 528 m2." - idézet az internetes hirdetésből.

/Forrás: www.apromix.hu/

Újpesten  sok szép polgári villa található, s nem csak a kertvárosban, de a Váci út övezte kis utcákban vagy Megyeren is. Igyekszem minél többet bemutatni közülük.

A legismertebbek Újpest kertvárosában találhatók, a volt Villasoron mely szervesen kapcsolódik a vasút túloldalán lévő, rákospalotai volt nyaraló-negyedhez.





Újpest és Rákospalota 1903-ban kiadott térképen
Forrás: www.retronom.hu



Góth Móricz (1873 - 1939): Ujpesti villa
forrás: www.kieselbach.hu









Budapest, IV. Baross u. idősek otthona
régi képeslap

A Baross utcai öregotthon céljára 1906-ban vásárolta Újpest község azt a nyaralót, amelyet valószínűleg Csekonics Endre báró építtetett, aki 1885-ben vette meg az ingatlant. A neobarokk, manzárdtetős villa hatalmas kapujával és az azt koronázó címeres oromzattal nagyon előkelő megjelenésű volt. Az épületet 1925-26 hátrafelé bővítették, és ekkor épültek a telek alsó részén az Irányi utcai városi házak is.
Forrás: www.adymk.hu





Góth Móricz: A régi Wolfner-ház  /Forrás: www.kieselbach.hu/